Összetartozás, átalakulás, befogadás

Fuchs Krisztina vagyok – Nálam így kezdődött

 

2007-ben fordulóponthoz ért az életem. Ekkor súlyos betegséggel, szklerózis multiplex-szel diagnosztizáltak. A tagadás, a harag, a depresszió, a gyász fázisai után azonban úgy döntöttem, magamhoz ragadom az irányítást.

Amellett, hogy hittem a modern orvosi tudományok eredményeiben, kerestem-kutattam betegségem okait és a lehetséges alternatív kezeléseket. Így találtam rá a csikungra, az egészségfejlesztés és egészségmegőrzés tradicionális, ősi kínai módszerére. De lehet, hogy a csikung talált rám. A gyógyulásba vetett sziklaszilárd hit, az akarat és csikung által megújult, friss energia segítségével kiutat találtam a sötét gödörből.

2011-ben mindent hátrahagyva érkeztem meg Shaolinba, csordultig telve azzal a vággyal, hogy egészen mélyre ássam magam a csikung tanaiban, hogy megtanuljam és oktathassam ezt a módszert, és hogy végül én is segíthessek embertársaimon.

2018-ban egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli, nehéz időszak után, másodszorra is sikerült megküzdenem a csikung segítségével egy egészségügyi problémával.

 


Xu Mintang nagymester személyes tanítványa vagyok

 

2011-ben Pekingben Xu Mingtang nagymester személyes tanítványa, majd még abban az évben, Shaolinban, az iskola nemzetközi oktatója lettem. A 7000 éves shaolini csikungiskola, a Csung Jüan Csikung (angol átírásban: Zhong Yuan Qigong – ZYQ) sokáig titkos technikáit azóta oktatom.

"A csikung az élet egyszerű tudománya"

Xu Mingtang nagymester

 

 

A csikung az egészség megtartásának tradicionális, ősi kínai művészete. Egyszerre tudomány, filozófia és gondolkodásmód. A környező világgal és a világegyetemmel történő energia- és információcserének a módszere.

 

A csikung a szervezet energetikai rendszerére hat: megtisztítja a meridiánrendszert, oldja az energetikai blokkokat, segíti az energiaáramlást. A csikung segítségével fel tudjuk tölteni a lemerült energiaraktárainkat és harmonizálni tudjuk az energiarendszerünket. A csikung segít abban is, hogy újra tudjunk kapcsolódni a belső békénkhez.

 

Segít a spirituális cél felfedésében, a sikeres élethez vezető út megtalálásában. Összekapcsolja az eget a földdel, harmóniát teremt a külső és belső között. 

 

A csikung megtanít a valódi vágyaink felismerésére. 

A csikungoktató

2011 óta 14 alkalommal jártam Kínában, ezek során összesen 10 hónapot töltöttem Shaolinban . Ez idő alatt Xu Mingtang nagymestertől megszereztem az európai legmagasabb szintű nemzetközi csikungoktatói végzettséget.

Három szinten tanítom a Csung Jüan Csikungot. 

A 4. és az 5. szint tudását kizárólag a nagymester adhatja át.

 

A csikungtanfolyamok csoportos és egyéni formában, magánszemélyeknek és céges keretek között egyaránt elérhetők. 

 

A személyes és online Csikung csikungprogramok mellett, Xu Mingtang nagymester meghatalmazásával csikungelvonulásokat is tartok, ezzel hosszabb, elmélyültebb gyakorlási lehetőséget biztosítva a tanítványok számára.

Tanítványaim elsősorban Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából érkeznek, de vannak tanítványaim az Egyesült Államokból, Tunéziából és Venezuelából is.

Fontosabb mérföldkövek

2016 óta 

szervezem Xu Mingtang nagymester magyarországi és nemzetközi programjait és az online tanításait.

2017-ben

a Csung Jüan Csikung nemzetközi iskola szervezete, a Nemzetközi Mingtang Alapítvány elnöke felkért magyarországi képviselőnek.

2018-ban

a Kínai Képmedicina Magyarországi Egyesületének elnökévé választott a Közgyűlés.

2018-tól

már az egyesület elnökeként szerveztem
nagyszabású, több városra is kiterjedő nemzetközi Csung Jüan Csikung programsorozatot,

a Semmelweis Egyetemen a 8. Nemzetközi Kínai Képmedicina Konferencia és Tanfolyamot.

Folyamatosan

segítem eljutni a magyar gyakorlókat Xu Mingtang nagymester külföldi programjaira.

Emellett a nagymester online gyakorlásait is szervezem a magyar résztvevők számára.

2024. október 10-én

a Magyar Életmód Orvostani Társaság hévízi konferenciáján a KKME elnökeként előadást tartottam a Csikung stresszoldó hatásáról. Az előadás témája "Az egészséges életmód megőrzése, fejlesztése és stresszmenedzsment a csikung segítségével" volt.

A konferencia ideje alatt

2 csikung workshopot is tartottam a konferencia résztvevői számára.

2025 I. félévében

Stresszoldás mestere csikunggal, integratív képzésben - a Semmelweis Egyetem bevont csikungoktatóként.

Csikung és Coaching kéz a kézben

Emberi jóllétünk, kiteljesedésünk anyagi és szellemi szinten egyaránt az aktuális energiaállapotunk mennyiségi és minőségi függvénye az ősi kínai tanítások szerint. Mindebből egyenesen következik, hogy fizikai jóllétünk és szellemi fejlődésünk kulcsa az energiaszintünk növelése, finomítása, az energiánk erősítése.

 

Csikungoktatóként, coachként, mentorként a kelet legősibb és a nyugati legmodernebb módszereit egyesítem. A Valódi Változást, a legnagyobb emberi kalandot ezek együttes jelenléte hozza létre és tartósítja.

 

Hiszem, hogy az igazi változás az, amikor már nem a körülöttünk lévő világot akarjunk megváltoztatni, hanem mi magunk válunk a változás forrásává.

We need your consent to load the translations

We use a third-party service to translate the website content that may collect data about your activity. Please review the details in the privacy policy and accept the service to view the translations.